Eredetileg az volt a tervünk, hogy vasárnap a tavalyi csapat társaságában vesszük célba Pécset és a Bárány utat, Zsuzsi azonban az utolsó pillanatban sajnos lemondta a napot, mert Dávid előző estére megbetegedett. Sajnáltuk nagyon mindannyian, hogy végül így alakult. Vasárnap korán keltem majd rohantam a Keletibe, hogy elérjem a 9 órakor induló vonatot, majd laza 3 óra száguldozás után be is futottam Pécsre. Beugrottam az Árkádba kajáért, ahol egész pofás kiállítás fogadta a látogatókat.
Euskaltel Pécsett
Lotus Team kerékpárja
Majd a Széchenyi tér felé vettem az irányt, ahol előkerült Tudi
A tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is 3 alkalommal mászta meg a mezőny az állatkerthez vezető szörnyeteget, a Bárány utat, a baranyai körözésen viszont rövidítettek a szervezők. Így viszont jóval kevesebb időnk maradt mozogni a mezőny elhaladása után. Mivel a mezőny idén elment Móniék háza előtt, így ők eredetileg azt vették tervbe, első alkalommal otthon nézik meg a versenyt és utána csatlakoznak hozzám. A kör rövidsége miatt ezt az ötletet végül elvetették. Fél 2-re beszéltük meg a találkozót a Széchenyi téren.
Beültem ebédelni, majd ránéztem a verseny alakulására. Egy hangos bazmeg kíséretében konstatáltam, hogy 1 – Cavendish szökésben van és 2 – épp akkor nyerte meg Orfűn a részhajrát. Fél órával korábban mindezt a leggyorsabbnak kiírt itinerhez képest. Alig 30 kilométerre volt ekkor Pécstől a mezőny, 50-es átlagot nyomtak a srácok az első két órában. Írtam Móninak, legyenek gyorsak, majd szóltam a pincérnek, mégsem kérem a pizzám, viszont kifizetném a söröm.
Visszamentem a Széchenyi térre, ahol ezúttal is feltűntek a tavaly látott rómaiak
Nem sokkal később pedig érkezett is a karaván, a tervezettnél nagyjából fér órával korábban
Összeszedtem pár apróságot a gyerekeknek, majd befoglaltam a helyem az út mellett. Hamarosan megérkeztek Móniék is, viszont ők az út másik oldalán voltak. Abban maradtunk, miután elment a mezőny, átevezek majd valahogy a túlpartra én is.
Hamarosan meghallottuk a helikopter hangját, majd érkeztek is a szökevények. A csoportban a már korábban említett Mark Cavendish mellett ott volt Andoni Lopez de Abetxuko
Majd jött a mezőny, a sárga trikós Thibaut Nys és a Trek csapat ahogy kell ilyenkor, a sor elején
A seprűs kocsi elhaladása után sikerült átjutnom a kordon másik oldalára, majd együtt elindultunk felfele a Bárány út irányába.
A Bazilikát ezúttal is jól megnéztem magamnak, legalább kívülről
Barbakán
Végül ugyanahhoz a kereszteződéshez mentünk fel, mint tavaly is. Az út mellett rengeteg ember várta a versenyzőket, végig nagyszerű volt a hangulat
Vincent Van Hemelen vezetésével érkeztek meg a szökevények, már aki elöl tudott maradni közülük
A főmezőnyt ekkor már csak nagyjából 50 fő alkotta, majd utánuk sok kis csoportra szakadva érkeztek a lemaradók. Niccolò Bonifazio küzd a meredeken.
Majd Viviani és Sagan vezetésével érkezett meg a grupetto.
Abban egyeztünk meg ezután, a versenyzőket harmadszorra minél közelebb nézzük majd meg a célhoz. Szétváltunk, Móniék elindultak egy általuk ismert rövidebb erdei úton a cél irányába, én viszont egyedül szenvedtem tovább felfelé a Bárány úti meredeken. A Gesztenyés játszóteret beszéltük meg, mint találkozási pontot, ahová a hegyi hajrát kiírták a szervezők.
Irgalmatlan tömeg hömpölygött fölfelé az emelkedőn, jó volt ezt látni és átélni magyar földön.
Út közben összefutottam egy jó arccal
Aki kölcsön adta a zászlóit is egy fotóra
Volt egy gyanúm, hogy Cesenaticóban a Spazio Pantaniban szerezte be a cuccait emberünk, amit mosolyogva meg is erősített. Piros betűs úti célom továbbra is Cesenatico!
Móniék felfele tudtak egy rövidebb utat, de a gyerekek miatt bizonytalanok voltak, odaérnek-e időben a cél közelébe, emiatt váltunk korábban külön. Végül ők voltak a gyorsabbak, érkeztek már az első versenyzők, de én még nem értem fel hozzájuk. Egy négy fős csoport jött elsőként, Wout Poelst ismertem fel közülük, aki végül meg is nyerte a szakaszt. Dina Marci és Mikel Bizkarra együtt jöttek a harmadik csoportban.
Végre nagy nehezen felszenvedtem magamat Móniékhoz, De La Parte és Joan Bou érkezését már a hegyi hajrá mellett sikerült végig kiabálnom.
A hegyi hajránál
Sorban jöttek ezután a leszakadó versenyzők. Mark Cavendisht már messziről kiszúrtam, aki éppen azt nyomozta, kinek tudná lapasszolni a cél előtt feleslegessé váló kulacsát. Go Mark üvöltés tőlem, Mark pedig leejtette a kulacsát éppen Verona elé. Nagyon örült neki, de nem hiszem, hogy tisztában volt vele Móni kislánya, milyen kincset sikerült végül megszereznie. :)
Miután elment a seprűs autó is, elindultunk vissza a vasútállomás irányába. Mivel nagyon gyors átlagot jöttek a srácok, nekem volt egy halvány reményem, hogy elérjem a 17 órás vonatot hazafelé. Móniék ismertek egy utat az erdő mellett, házak között, ahol el tudtuk kerülni a hegyről lefelé igyekvő tömeget. Rajtuk nem múlott semmi, baromi gyorsan lehoztak a hegyről, majd elköszöntünk egymástól és rohantam tovább az állomásra. 5 perccel a vonat indulása előtt oda is értem, ha a Máv automata méltóztatott volna működni, meg is lett volna a vonat, de így csak messziről integettem neki, hogy neked meg a kurva anyád! Nagyjából 20 másodpercen múlott volna a siker.
Így viszont volt 2 órám a következő vonatig, kiültem hát a pécsi állomás elé egy padra sörözni és élvezni a tavaszi napsütést lecsúszott alkoholisták és a szakaszról hazafelé igyekvők társaságában, ami az esős belga hétvégék után már igazán kellett a lelkemnek. Leült mellém a padra egy úr, aki megkérdezte, hogy tetszett a verseny. Mondom neki, egészen remek volt, maga is a versenyen járt ezek szerint? Igen, én vagyok a táblás ember – mondta. Ezen hangosan felröhögtem, mert tényleg ő volt az, beszéltünk pár szót, nagyon jó fej volt.
A végére is maradt egy kis izgalom, a vonat előtt el akartam menni klotyóra, amikor feltűnt, nincs meg a pénztárcám. Szerencsére semmi fontos nem volt benne, leszámítva az irataim, a bankkártyám, a pénzem és a vonatjegyem. Sok sikert bro mindezek nélkül a hazajutáshoz! Egy hölgy látva az idegességem felajánlotta, vesz nekem egy jegyet hazáig, amit nagyon megköszöntem. Végül a klotyós néninél megtaláltam a pénztárcám, aki anyám nevét és a születési dátumomat kikérdezve konstatálta, valóban én vagyok az a balek, akinek sikerült ott hagynia korábban. Én pedig konstatáltam, hogy rövidebb lettem 25 ezer forinttal, amit a becsületes megtaláló valószínűleg sikeresen beforgatott a családi kasszába. Remélem kannás bort vett belőle. Aztán a Máv is alkotott, a kocsik számozása a következőképpen nézett ki: 1,2,4, 5, 6, ezen a ponton adtam fel. Keresem a kallert, jó estét kívánok, 3-as kocsit keresném hölgyem. Előre menjen uram, a legelső az első osztályú kocsi, az lesz az öné. Nem gond, hogy csak másodosztályra vettem jegyet? Nem gond, senki nem fogja nézni. Máv, én így szeretlek!
Végül 10 óra után sikeresen befutottunk a Keletibe, majd 11-re haza is értem. Remek verseny volt a Hongrie, nagyon örülök, hogy idén is részem lehetett benne!