Vasárnap reggelre szerencsére az előző két napon tapasztalt szörnyűséges időjárásnak nyoma sem maradt, gyönyörű tavaszi napsütés fogadott minket, amikor kikászálódtunk az ágyból. A verseny utolsó szakasza Nizzából rajtolt el, majd egy rövidke, mindössze 120 kilométeres körözést álmodtak meg a szervezők a közeli hegyek között, utolsónak az ikonikus Col d’Ezével, mielőtt bezúdult volna a mezőny újra a városba a befutóra. Szerencsére nem kellett rohannunk sehová, a táv rövidsége miatt 13:50-re volt kiírva a rajt, így a reggeli után bőven volt időnk sétálni egy jó nagyot Nizzában.
Előző nap már tervben volt, de végül a rossz idő miatt elmaradt a város fölé magasodó egykori katonai erődítmény, a Colline du Château meglátogatása. Az egykori citadellát a 11. században építették a város legmagasabb pontjára, amely minden irányban védhető volt a tenger felől érkező támadások ellen, illetve a mellette lévő öbölben fekvő kikötőre is bármikor ágyútüzet lehetett zúdítani, amennyiben eljutottak odáig a betolakodók. Az évszázadok alatt számos ostromot élt túl az erőd, 1543-ban és 1691-ben is csak súlyos harcok után sikerült megvédeni a várost a francia seregek ellen. Végül 1705-ben Louis le Grandnak sikerült elfoglalnia Nizzát, ami végül megpecsételte a citadella sorsát is. A Napkirály aztán egy évvel később, 1706-ban lerombolta az évszázadokon át működő erődítményt, manapság pedig egy hatalmas városi park van a területén.
Kilátás a Colline du Château oldalából a tengerre
A Châteauhoz nem meglepő módon egy igen meredek emelkedő vezet fel, lehetett választani, hogy a tető felé vezető utat egy hosszú lépcsősoron vagy a szerpentinen tegyük-e meg. Mi a lépcsőzés mellett döntöttünk.
Szabi fázott, én nem
A citadella évszázados katonai múltjára egyedül a Le Tour Bellanda emlékeztetett minket.
Le Tour Bellanda
Nekünk szembe sütött a nap, Szabinak nem
A Bellanda mellett egy kilátóteraszt csináltak a franciák, ahonnan igen szépen rá lehetett látni a tengerre, illetve az öböl másik oldalán fekvő kikötőre is.
Jól megnéztük magunknak a kikötőt is
Port Lympia
Miután kigyönyörködtük magunkat, folytattuk utunkat felfelé, út közben pedig római kori romokba botlottunk.
Ekkor már Szabinak is kezdett melege lenni
Majd a tető felé vezető úton egy újabb kilátóponthoz érkeztünk, ekkor már nem voltunk messze a csúcstól.
Nizza a magasból. Szabi rögtön kiszúrta a havas hegycsúcsot a Provence-Alpes-Côte d’Azur hegyvonulatában.
Egy japán turista csoport megkért, hogy csináljak róluk egy képet. Kihasználtam az alkalmat és megkértem őket, csináljanak ők is rólunk. Csináltak.
Basilique Notre-Dame de l’Assomption a magasból
A Colline du Château legturistásabb része a tetején lévő vízesés, aminek a hangját itt már hallottuk. Nem volt nehéz megtalálnunk.
Szabinak is tetszett
És nekünk is
Miután oda-vissza, keresztül és kasul bejártuk a Châteaut úgy döntöttünk, visszasétálunk a városba, hogy megnézzük Nizza kisebbik katedrálisát.
Basilique Notre-Dame de l’Assomption
Csak kívülről tekintettük meg végül az egyébként nagyon szép, de teljesen körbeépített bazilikát. A vasárnapi misét nem szerettük volna bámészkodással megzavarni, így belülről végül nem néztük meg.
Ezután két lehetőségünk volt. Vagy elindulunk a buszokhoz versenyzőkre vadászgatni, vagy megebédelünk. Garibaldi szülővárosának a szíve életvitelében a mai napig is olaszul ver, értsd úgy, 14 órakor megáll az élet és sziesztázni vonul minden francolasz, hogy 18 órakor újra kezdődjön minden és tartson nyitva egészen este 11-ig vagy még tovább az összes étterem.
Némi tanácskozás után az ebéd mellett döntöttünk. Végül egy eldugott francia étterembe mentünk be. Egy üveg provanszi chardonnay azért csak lecsúszott hármunknak.
Ebéd után aztán ideje volt elindulni a rajthoz, alig egy óránk volt csak hátra ekkor. A célegyenesbe megérkező első kerékpárost nagy óbégatással fogadta a közelben tanyázó, nem szomjas dánokból álló csapat, amit emberünk értetlen arccal vett tudomásul.
Tudi is megtalálta rögtön az első neki tetsző helyet. Belgium, Olaszország és Portugália után Franciaország már a negyedik ország, ahová eljutott velünk kedvenc kis gólyánk.
Megérkeztünk a buszokhoz, a versenyzők már készülődtek ekkor, hogy elinduljanak a rajtba.
A Total-Energies buszánál időztünk egy darabig, hátha feltűnik Romain Sicard csapatvezető, de sajnos nem láttuk az egykori Euskalteles versenyzőt.
A Movistar busznál ellenben José Joaquin Rojas és Pablo Lastras kedélyesen beszélgettek.
Némi várakozás után elindultunk mi is helyet keresni magunknak az út mellett, ahol megnézhetjük a rajtot. Útban a rajt felé a Picnic buszánál aztán megláttam egy nagyszerű veteránt, a 2017-es Tour de France pöttyös trikósát, a bretonok nagy kedvencét, akinek úgy is nagyon megörültem, hogy a szemembe tűző nap miatt egy vállalhatatlanul rossz fotót sikerült csak lőni.
Warren Barguil
Majd hamar meg is találtuk a helyünket az út mellett, ugyanott ahol előző nap, csak éppen a túloldalon. Sétáltunk, sétáltunk, egy kis dombra lecsücsültünk
Csüccs
Perceken belül elrajtolt a mezőny
Ugyanez videón
Miután elmentek a versenyzők, szűk 3 óránk volt a befutóig. Az ahhoz kevés volt, hogy megnézzük az Henri Matisse múzeumot, így úgy döntöttünk, egyelőre csak sétálunk egyet a parton.
Annyira francia hangulata volt a fekete-fehér napernyőkkel, hogy csak.
Szabi, be ne menj érte!
Majd miután kigyönyörködtük magunkat, beültünk egy közeli portugál cukrászdába. Lisszaboni túránk alkalmával említettem, Zsófi nagy rajongója a híres portugál leveles süteménynek. Így amikor kiderült, van Nizzában portugál cukrászda, nem volt kérdés, hogy meglátogatjuk.
Pasteis de nata
Gyorsan elröppent így másfél óra. Mivel a versenyzők őrült tempóban haladtak éppen a cél felé, jóval gyorsabban, mint a leggyorsabb itiner, elindultunk vissza a Promenade des Anglais felé.
A kikötő mellett még otthon kinéztünk egy rövidke emelkedőt nagyjából másfél kilométerre a céltól, ami előzetesen jó választásnak tűnt, így elsőként ezt a helyet céloztuk meg. Ha már itt voltunk, megnéztük kicsit a Port Lympiát és környékét.
Port Lympia
Első világháborús emlékmű Nizza város 4000 áldozatának az emlékére, akik a harcokban életüket veszítették. Monument aux Morts de Rauba-Capeù - Nice.
Un Dimanche à Nice de Stéphane Cipre
King Lőrinc Queen Mavia
Église Notre-Dame du Port de Nice
Colline du Château, amit megmásztunk délelőtt
Az előzetesen kinézett emelkedő teteje teljesen nyitott volt a tenger irányából, így a szél szó szerint letépte a fejünket. Mivel nem akartunk megbolondulni a várakozás közben, úgy döntöttünk, visszamegyünk a Colline du Château másik oldalára, ami a citadella takarásában a széltől sokkal védettebb helyen feküdt.
Végül a Colline du Château lábánál, nagyjából 800 méterre a befutótól találtuk meg a helyünket a Promenade des Anglaisn.
A tömeg egyik fele az emelkedő tetején, másik fele pedig a célkapunál gyűlt össze szép számban, ezen a helyen viszont egészen nyugodtan elfértünk. Pattintottunk Szabival egy Kronenburgot, majd nagyjából fél órával később meghallottuk a helikopter hangját. A szakaszgyőzelemért harcban álló versenyzők már a város kapujában voltak ekkor.
Elsőként az Ineos fiatal amerikai versenyzője, Magnus Sheffield érkezett meg őrült tempóban, aki végül meg is nyerte a verseny utolsó szakaszát.
Magnus Sheffield
Őt a verseny éllovasa, a sárga trikót viselő Matteo Jörgenson üldözte, aki végül a második helyen ért célba, így karrierje során másodszor tudta megnyerni a Paris-Nice összetettjét.
Matteo Jörgenson
A harmadik helyen az osztrák Felix Gall érkezett meg a célba.
Felix Gall
A dobogósokat Arensman és Vlasov vezetésével egy öt főből álló csoport üldözte
Majd érkezett João Almeida és Harold Tejada csoportja
A végül tizenhetedik helyen megérkező Pablo Castrillo teljesen elkészült az erejével
A zöld trikót végül a hosszú szökésének köszönhetően sikeresen megvédő Mads Pedersen
A helyi kedvenc, Julian Alaphilippe
Warren Barguil végül 5:25 hátránnyal ért célba. Alléz Wawa!
“Ott jött Lenny Martinez”. Valóban ő volt. Valamint Alex Kirsch és Victor Campanaerts, ők 8 perc fölötti hátránnyal érkeztek célba
13 perccel a győztes után érkezett az első nagyobb grupetto
Majd 15 perc hátránnyal jött a második grupetto is
Utolsóként a grupettótól is elmaradva a Caja-Ruralos Joel Nicolau érkezett célba, akit hangos Otruba kiáltással fogadtam. Szabi jót röhögött később a szálláson, amikor kiderült a tévedésem. Szerinte emberünk nagyon örült, hogy nem ismertem meg.
Mivel öt óra elmúlt és már nagyon fáradtak voltunk, elindultunk vissza a szállásra. Abban megegyeztünk, hogy nagyon jó ötlet volt eljönni Nizzába, ami ilyenkor kora tavasszal tökéletes úti cél. A Henri Matisse kiállítást nagyon sajnálom, hogy végül kihagytuk, mint ahogyan a közelében lévő monostor, a Monastère de Cimiez is kimaradt végül az utunkból. Meg sok minden más is, Nizzára nagyon kevés volt az ott eltöltött két nap.
Hétfő délelőtt a szállás visszaadása után még volt nagyjából két óránk, hogy lemenjünk utoljára a partra, mielőtt elindultunk volna együtt a repülőtér felé. Szuper út volt, remek élményekkel. 
Folytatás hamarosan!