Nagyjából tavaly novemberben döntöttük el Zsófival, hogy valamikor tavasszal csinálnánk egy pár napos túrát valamelyik nagyobb körversenyre. Először az Itzulia volt célkeresztben, a Dina Marcival felálló Euskaltel egy rettentő vonzó opció lett volna számomra. A repülőjegy viszont nagyon drága volt azon a héten Bilbaóba, barcelonai vagy valenciai átszállással egy Ryanair+Vuelling párosítás is jóval 300 ezer forint fölött jött volna ki kettőnknek, így ezt a lehetőséget végül fájó szívvel, de elvetettük. Ezután a Volta a Catalunyára gondoltunk, az a hét viszont munkahelyi elfoglaltság miatt volt Zsófinak erősen kérdőjeles. Így végül egy harmadik lehetőség mellett döntöttünk.
Nizza azóta mozgatta a fantáziánkat, amióta a Wizzair heti több közvetlen járatot is üzemeltet Budapest és a Côte d'Azur fővárosa között. Először csak az utolsó nizzai szakaszra gondoltam, de miután hivatalos lett a Paris-Nice útvonala, nagy örömmel konstatáltam, hogy két egymást követő napon is érinti a mezőny a várost. Jeleztük a terveinket Szabinak, aki szerencsére egyből igent mondott a túránkra és rögtön csatlakozott is hozzánk. Néhány nap múlva megvettük a repülőjegyeket, lefoglaltuk a szállást, majd heteken keresztül nagy izgalommal nézegettem a rajtlistát, került-e fel rá újabb név. Abban kezdettől fogva biztosak lehettünk, hogy nagyon erős mezőnyre számíthatunk a versenyen.
Zsófival pénteken reggel indultunk útnak Budapestről, majd kora délután landolt a gépünk Nizzában. A szállás átvétele után gyorsan bevásároltunk, haraptunk valamit, majd a szemerkélő eső ellenére is úgy döntöttünk, legalább egy kicsit körbenézünk a környéken. Először a város főtere, a Place Masséna volt a célunk.
Place Masséna
Fontaine du Soleil
Ezután lementünk a híres partmenti sétányra. A Promenada des Anglais 7 kilométer hosszan kanyarog végig a városon át a Földközi-tenger partján. Sajnos viharos szél fogadott minket.
A Földközi-tenger a zordabb arcát mutatta meg nekünk ezúttal, szegény pálmafák csak úgy hajladoztak a nagy szélben.
A dühöngő tenger
Nizza, mi így is szeretünk
Jacques Chirac elnök szobra
A séta közben megtaláltuk a másnapi rajt helyszínét. Otthon csak annyit sikerült kihámoznunk az itinerből, hogy a kikötőtől nyugatra, valahol a Promenade des Anglais-n indul majd útnak a peloton.
Majd megtaláltuk a Cité de Tourt, a kedvenc játszóterünket felnőtteknek.
Igazán szép bringák voltak kiállítva.
Trek Madone
A Bianchi pedig az egyik személyes kedvencem
Boutique oficielle
Bezsákoltunk egy Skodás sapkát és egy EF tollat, majd Zsófi elindult kedvenc kerékpárversenyekhez kapcsolódó elfoglaltsága felé: gumicukrot kellett szereznünk!
És sikerrel jártunk!
Nagyjából ekkor írt Szabi, hogy leszállt a gépe és éppen várja a villamost, így Zsófival elindultunk a Boulevard Victor Hugo irányába, ahol a találkozót megbeszéltük. Miután összeszedtük Szabit és lecuccolt a szálláson, beültünk egy a szálláshoz közeli mexikói étterembe vacsorázni.
Cevichét ettünk, én életemben másodszor, nagyon finom volt.
Majd néhány sör elfogyasztása közben és után átbeszéltük a másnapi terveket, mielőtt mindannyian nyugovóra tértünk volna.
A szombati szakaszon a szervezők a zord időjárás miatt rövidítettek és kivették szinte az összes hágót, hogy ne kelljen szegény versenyzőknek lejtőzniük a csúszós utakon. Egyedül az Auron városából induló utolsó kaptató maradt benn az útvonalban. Ennek a hírnek nagyon nem örültünk, számunkra mégis volt egy apró pozitívuma: másfél órával később rajtoltak el a srácok, így legalább megúsztuk a korán kelést.
Mivel nagyon zord időt jósoltak szombatra, előző este még úgy gondoltuk, a szakasz előtti vadászgatásunk a rossz körülményekre való tekintettel ezúttal elmarad. Reggel viszont ugyan viharos szél fújt, de eső nem esett. Sőt, néha még a nap is kisütött, így úgy döntöttünk, sétáljunk csak ki időben a rajthoz, aztán lesz ami lesz. Jó döntés volt!
Tudi meg is csodálta első francia versenyének rajtját
Majd megnézte magának jól a tengert is
Szegény Zsófit viszont kevés híján elfújta a szél
Majd bementünk a tegnap délután már megismert játszóterünkre.
Művészmérnök barátom, miután szerzett Zsófinak gumicukrot.
Elkezdődött közben a csapatbemutató. Csak a hangokat kellett követnünk és nagyon könnyen megtaláltuk a színpadot. Elsőként a Caja-Rural csapatot szólították.
Jakub Otrubát és Iúri Leitãót is megpróbáltam elkapni egy fotóra, de nem jártam sikerrel.
Ezután érkezett a Cofidis a színpadra, ők mindössze hárman maradtak csak versenyben.
Megpróbáltam elkapni Sergio Samitiert, a Murias-Euskadi egykori versenyzőjét, de vele sem jártam sikerrel.
Majd érkezett a DSM csapat, vagyis új nevükön a Picnic. Utóbbit még szokni kell.
Az egykori Roubaix győztes John Degenkolb lett volna a célom, de miután vele sem jártam sikerrel, úgy döntöttünk, inkább kövessük a színpadról leguruló versenyzőket a csapatbuszokig, ott jobbak lesznek az esélyek.
Owain Doull érkezik a prezentációra
Matevž Govekar érkezik a prezentációra
Nehéz dolgunk nem volt, csak a kordont kellett követnünk és hamarosan meg is találtuk a csapatok buszait.
Alexander Kristoff készülődik
Mint szabálykövető magyar állampolgár, a kordon mögött vártam, egy darabig legalábbis.
Majd látva a francia szurkolók beleszarását - alkottunk egy új szakszót a nizzaikakra: francolasz -, a csibész magyar természetesen talált egy rövidebb utat, és voilá, nem is volt olyan nehéz bejutni a kordon mögé. Részemről kezdődhetett a buli!
A prezentáció felé tartó Movistarosokkal nem jártam sikerrel.
Matteo Trentin, miközben meghallja, hogy egy félkegyelmű azt kiabálja, Matteóóóóó Trentiiiiiiin. De ő sem állt meg sajnos.
Érkezett aztán Michael Matthews, és végre megtört a jég!
Majd jött Adrien Petit. Adrien Petit, tu es grand!
Aztán az Astana busza mellett megláttam Alexander Vinokurovot, aki viszont Lisszabon után másodszor is bement előlem a buszba. Vino-Tamás 2-0.
Jöttek viszont az Astanás versenyzők, elsőként Harold Tejada.
Majd egy nagy futás kezdődött.
Ami végül sikerrel járt. A nagyfőnök fia, Nicolas Vinokurov.
Nils Politt és João Almeida mennek a bemutató felé.
Tobias Foss
Anthony Turgis
Ekkor már csak 15 perc volt hátra a rajtig. Jonas Abrahamsent az utolsó utáni pillanatban kaptam el egy fotóra, a háttérben bizonyos Thor Hushovd mosolyog.
Nagy bánatomra Kristoffot nem volt időnk megvárni, elindultunk mi is a rajt felé helyet keresni magunknak az út mellett. Szerencsére gyorsan sikerrel jártunk.
Majd néhány perc múlva elrajtolt a verseny.
Ugyanez videón.
Ezután beültünk egy közeli helyre ebédelni. Ebéd után pedig sétáltunk egy erős fél órát, hogy megnézzük a város egyik számomra legmeglepőbb nevezetességét, a Cathédrale Saint-Nicolast.
Cathédrale Saint-Nicolas
Miután a 19. században már nagy számú orosz kisebbség élt Nizza városában, egyre gyakrabban felmerült az a vágyuk, hogy a közösség számára épüljön egy ortodox templom, anyagi okokból azonban mindez sokáig csak vágy maradt. II. Sándor cár fia, Nyikoláj Alekszandrovics cárevics 1865-ben egy zarándokúton vett részt, Róma lett volna az úti célja, út közben azonban megbetegedett és Nizzában meghalt. Ezután apja építtetett fia emlékére egy mauzóleumot, ami jelenleg a templom kertjében található.
Nyikoláj Alekszandrovics cárevics mauzóleuma
Nyikoláj Alekszandrovics szobra a katedrális kertjében
A katedrálist évekkel később maga Sándor cár kezdte el építtetni fia emlékére, de végül csak a halála után fejezte be utódja, II. Miklós, akit később kivégeztek a bolsevikok. Lenin hatalomra kerülése után aztán rövid idő alatt megduplázódott a nizzai orosz közösség létszáma, a Cathédrale Saint-Nicolas pedig az orosz emigráció fontos közösségi terévé vált a következő évtizedekben. Jelenleg a telek és az épület az orosz állam tulajdona, a Cathédrale Saint-Nicolas pedig a legnagyobb ortodox katedrális Nyugat-Európában. Mindez egy nagyon érdekes kis filmből derült ki, ahol a pópa és a közösség tagjai meséltek a múltjukról és a jelenükről.
Cathédrale Saint-Nicolas
A katedrális után tettünk egy újabb erős fél órás sétát, hogy meglátogassuk a környék egyik igen híres egykori orosz lakójának a gyűjteményét. Moise Zaharovics Sagalov orosz-zsidó származású festőművész 1887-ben született Oroszországban. 1910-ig Szentpéterváron élt, ahol zsidók csak engedéllyel tartózkodhattak abban az időben. Aztán a sok megaláztatás után Páriszba költözött, majd miután a bolsevikok megfosztották orosz állampolgárságától, 1922 és 1937 között másfél évtizeden át hontalanként tengődött. Miután szerencsétlen végre nagy nehezen megkapta a francia állampolgárságot, a náci megszállás után újra menekülnie kellett az országból, élt többek között Spanyolországban, Portugáliában és az USA-ban is ezekben a vészterhes években, majd 1946-ban újra és utoljára is visszatért Franciaországba. 1949-ben telepedett le a francia riviérán Saint-Paul-de-Vence városában, ahol 1985-ben bekövetkezett haláláig élt.
Ha a Moise Zaharovics Sagalov név nem lenne ismerős, az nem a véletlen műve, emberünk ugyanis Marc Chagall néven vált világhírű festőművésszé. Úti célunk ezen a délutánon a Musée National Marc Chagall volt.
Chagall - Ábrahám és a három angyal
A bejáratnál rögtön egy nagyon kellemes meglepetés fogadott minket. A tárlat néhány szobája ugyanis felújítás miatt zárva tartott, de emiatt a belépőért nem kértek pénzt, így ingyen bemehettünk megnézni a kiállítást. Nagyra értékeltem a franciák korrekt hozzáállását!
Chagall - Izsák feláldozása
Egész napra viharokat jósoltak Nizzában, de mindez délelőtt szerencsére elkerült minket. Miután viszont a múzeumhoz megérkeztünk, rögtön lecsapott a vihar és szakadni kezdett az eső. Valószínűleg emiatt, de a látogatók eleinte erősen foghíjas létszáma hamar hatalmas tömeggé terebélyesedett, ami sokat levont az egyébként remek tárlat élvezeti értékéből.
Chagall - Jákob álma
A tárlat nagyobbik része Chagall 1960 és 1966 között készült, a bibliai ószövetség ihlette festményeit mutatta be. A képek megértéséhez nem ártott ismerni a művész élettörténetét és személyes exodusát: szülőföldjéről új választott hazájába menekült, majd újabb évtizednyi kényszerű vándorlás után másodszor is visszatérhetett ugyanoda, hogy legalább hosszú élete utolsó évtizedeit nyugalomban és békességben tölthesse.
Chagall - Ádám és Éva kiűzetése a paradicsomból
Ami nekem, laikusnak rögtön feltűnt: az élénk, vibráló színekkel megfestett, mégis nyomasztó képek sora. Chagall életének első 50 évében nem sok boldogságot adott neki a sors, személyes, fentebb röviden leírt exodusa mellett ráadásul imádott felesége, Bella 1944-ben meghalt, ami csak fokozta a depresszióját.
Chagall - Mózes vizet fakaszt a sziklából
Egy nagyon szomorkás, melankolikus séta volt számomra a Chagall múzeum végigjárása, lélekben azonban sokat gazdagodva jöttünk ki 2 óra után a múzeum ajtaján.
Chagall - Jákob harca az angyallal
Ráadásul a vihar is alábbhagyott egy rövid időre, így volt lehetőségünk gyorsan visszaszaladnunk a szállásra anélkül, hogy ronggyá áztunk volna. Az élet apró örömei.
Chagall - Mózes és az égő csipkebokor
Kicsit bővebben Chagallról
https://ectopolis.hu/kepzomuveszet/a-biblia-olyan-mint-a-termeszet-kisugarzasa-marc-chagall-es-a-szentiras-titkai/
Gyorsan visszaszaladtunk a szállásra, elintéztük a bevásárlást, majd miután végeztünk mindennel, ismét leszakadt az ég. Este a vacsora után néhány sör mellett átbeszéltük az aznapi élményeinket és a másnapi terveinket, majd a péntek estével ellentétben ezúttal pofátlanul korán bezuhantunk az ágyba mindhárman. Volt mit kipihennünk másnap reggelig, egészen remek napunk volt!