A csütörtök esti nagyon jól sikerült csapatbemutatónk után pénteken délelőtt megnéztük Lisszabon egyik legrégibb épen maradt műemlékét, a Szent György várat. A Castelo de São Jorge 2019 után másodszorra is igazán pazar élmény volt. Ebéd után pedig bejártuk a várat körbe ölelő, egykor a mórok által épített és lakott Alfama negyedet. Az Alfama negyed a fado zene bölcsője, nagyjából a tizenkilencedik század elején az itt élő munkások, közülük pedig főleg a kikötői dokkmunkások kezdték el ezt az alapvetően szomorú, kicsit furcsa, de nagyon jellegzetes portugál zenei stílust kialakítani. Egy fado-esten jellemzően két ember van a színpadon: egy gitáros, aki általában a tizenkét húros portugál gitárján, ritkábban a spanyol vagy a hagyományos akusztikus gitárján kíséri az énekest. Mellette az este sztárja az énekes. Akárcsak a kerékpársportban, egy jó segítő munkája nélkülözhetetlen a kapitány sikerében, úgy a fado zenében is fontos alapot ad a zenei kísérő tudása. De az igazi sztár mégis minden esetben az énekes. Jellemzően a nagy sztárok énekesnők voltak a múltban, de akadt azért néhány legendás férfi előadó is. A Fado múzeum ezt a mai napig is virágzó, lassan 200 éves múltra visszatekintő zenei világot mutatja be egészen nagyszerűen. Ha az ember szeretné megismerni és elmélyedne a portugál lélek mélységében, csak ajánlani tudom a fado múzeumot. A leghíresebb fado énekesnő Amália Rodrigues, a műfaj népszerűségét jól mutatja, hogy a sírja a Nemzeti Pantheonban van egykori portugál köztársasági elnökök, vagy éppen a portugálok Puskása, Eusébio szomszédságában. A legjobbban Amália Rodrigues testvére, Celeste Rodrigues énekesnő munkásságát bemutató rész tetszett. A hölgy 95 éves korában hunyt el 2018-ban, utolsó koncertjét halála előtt néhány héttel adta. Kilencvenöt évesen is remek hangja volt, és még az élete utolsó fado-estjén készült képek alapján is sütött róla az elegancia. Laikus szemmel nézve is nagyon megtetszett ez a sajátos portugál zenei világ, ha harmadszor is eljutunk Lisszabonba, biztosan megnézünk egy fado-estet.
Szombaton végre elkezdődött a Vuelta egy rövidke, 12 kilométeres egyenkénti időfutammal Lisszabon és Oeiras között. Belém negyedben, a Mosteiro dos Jeronimos előtt felállított színpadról indultak el a versenyzők a három hetes útjukra, néhány száz méterre a Belém toronytól, ahol két nappal korábban a csapatbemutató zajlott. Az a remek ötletem támadt, tapasztalva csütörtökön, mennyire zsúfolt volt a portugál vasút, próbáljunk meg helyette a 15-ös villamossal eljutni a rajthoz. A 15-ös villamos egyik végállomása alig 10 percnyi sétára volt a szállásunktól, a másik végén pedig majdnem a monostor előtt állt meg. Közte volt ugyan 36 megálló és 50 perc zötykölődés, de úgy gondolkodtam, ha felszállunk a végállomáson a majdnem üres járatra, akkor kit érdekel már később, hányan szállnak még fel az út során. A tervem elméletben remek volt, a gyakorlatban viszont pocsék. Kezdődött úgy, hogy a végállomáson ki volt írva, a járat felújítás miatt rövidített útvonalon közlekedik. Remek ötlet volt mindezt augusztusban megcsinálni kedves portugál barátaim, de ezt engedjük el. Megkérdeztem egy éppen arra járó portugál lányt, merre tovább, ő elmondta, hagyjuk a villamost és menjünk busszal. Majd kézzel-lábbal mutogatta, hol lenne a megálló, de mivel az arra, a valamerre és a nagyjából nem volt elég információ nekünk, így egyelőre maradtunk a villamosnál. Aztán némi idegeskedés után végül csak megtaláltuk a 15-ös villamos ideiglenes megállóját, ahol már úgy 50 turista várakozott éppen, a villamos pedig néhány méterre állt onnan. Remek, nem mi vagyunk csak hülyék, ha 50 hülye már itt van rajtunk kívül is, az jó jel. Mindeközben a sofőr unottan pörgette a telefonját, gondoltuk majd elindul hamarosan a járgány. Eltelt aztán 10 perc, majd 20 perc, egyre jobban befeszült a villamosra várakozó tömeg. Aztán egy idősebb német fickó elintult felkérdezni a sofőrt, was machst du herr villamosvezető, sájsze! Mire kiderült, a villamos baleset miatt most éppen nem közlekedik, nem tudja a sofőr úr azt sem, mikor fog elindulni, de tranquil urak és hölgyek, ez itt Portugália, türelmesen várakozzatok, hülye német turisták! Vagy valami ilyesmi lehetett nagyjából a párbeszéd, ami lezajlott köztük.
Káromkodtam egy szép magyarosat, menjen a picsába a villamosvezető, gondoltam! Tranquil Tamás, gondolta ugyanekkor magában Zsófi, csak nyugalom, ez Portugália! Majd következett a következő remek ötletem: minek metrózni, menjünk el inkább gyalog a Cais do Sodré vasútállomáshoz, hiszen csak 2 megálló innen. Go! 42 fokban a tűző napon sétálgatni a lisszaboni térkövön egészen remek ötlet volt a részemről, szó szerint megbolondultunk, mire sikerült megérkeznünk a Cais do Sodré vasútállomáshoz. Itt átvágtuk magunkat az egymással veregedő hajléktalanok csapatán, majd egy nagy rohanás után sikerült 3 és fél másodperccel lekésni a Belémbe induló vonatot. Újabb 20 perc várakozás után nagy nehezen sikerült elindulni, majd a tervezetthez képest nagyjából egy órával később megérkeztünk Belémbe. Elsétáltunk a monostorhoz, ahol rajtunk kívül úgy nagyjából 344244 ember gondolta ugyanazt, amit mi is terveztünk, hogy megtekintené a mánuelita építészet eme csodáját.
Mosteiro dos Jeronimosra várva
Zsófi azért szerencsére nem volt nagyon szomorú
Mivel nem volt kedvünk 2 órát várakozni a tűző napon a bejutásra, fájó szívvel úgy döntöttünk, másodszor is engedjük el a monostort. Visszasétáltunk a vasútállomáshoz megnézni a csapatok buszait.
Euskaltel és Visma. Ha 2025-ben lennénk, Valter úr meghívhatta volna ugyanitt Dina Marcit egy kávéra.
A Visma szerelői épp a kerékpárokat vitték mérlegelésre.
Ugyanezt csinálta éppen az UAE staffja is. A hollandok emberei egyesével, az UAE-sok kettesével mentek. Pont ennyivel működött hatékonyabban Pogacar csapata az egész szezonban, mint legnagyobb riválisuk.
Az Ineosnál ugyanekkor zajlott a szieszta. Évek óta ez zajlik náluk. 
Mérlegelésre várva
Richard Carapaz kerékpárja
Ezután körbejártuk a rajt mellett felállított standokat, ahol azok a városok népszerűsítették magukat, amelyek mellett elhaladt a Vuelta mezőnye.
Minden nap egy oeirasi alma az orvost távol tartja.
A híres Beirão likőr Lousã városából származik.
Meggyőzott minket, hazafele vettünk is magunknak egy adagot a repülőtéren.
Vehettünk volna sapkát vagy mezeket vagyonokért.
Tudi is talált magának elfoglaltságot a rajt közelében
Tudi és a Vuelta
Miután kinézelődtük magunkat úgy döntöttünk, nem engedjük el teljesen a Mosteirót, és megnéztük a monostor épületében működő Tengerészeti múzeumot. Egy egészen kiváló hajózástörténeti kiállítást sikerült megtekintenünk, ami a nagy felfedezések korától a huszadik század közepéig mutatta be az egykor szebb napokat is látott Portugál Birodalom tengeri történetét.
Museu de Marinha
Tengerész Henrik, a felfedezések korának nagy sztárja
Francisco de Almeida kapitány
Vasco da Gama
A múzeum után elindultunk az út mellé megnézni a karavánt. Megtaláltuk a járműveket is a rajt közelében.
Láttunk többek között piros tehenet
Croissant-t majszoló kutyát
És Carlos Alcarazt, aki tudvalevő, hogy az El Pozóban vásárol
És végül de nem utolsósorban láttuk Mikel Landa dinó haverját. Amit jól megnéztem magamnak, miközben a sofőr sutyiban bekapcsolta a hangját, amitől úgy rendesen beszartam, ami után emberünk hasát fogta a nevetéstől.
A sofőr már röhögve settenkedik a háttérben
De legalább szereztünk egy integető dinó kezet, ami legyezőnek első osztályú volt a nap hátralévő részében.
Ezután kisétáltunk az út mellé megvárni a karavánt, árnyékos helyet találni csak a járdán sikerült.
Éppen a pályabejárás zajlott, így megnézhettük magunknak többek között az Astana versenyzőit.
Vagy éppen Nico Denzet
A karaván nem volt olyan nagy, mint amit a Tour de France-on megszoktunk, de Zsófi azért egy szatyornyi cuccot vígan összeszedett így is.
A karaván vége és az első elrajtoló versenyző között volt több mint egy óránk, így visszamentünk a monostor mellé sörözni. A karavántól szerzett Kern-Pharmás kulacsnak különösen örültünk. Ekkor még nem tudtuk, hogy később 3 szakaszt is nyerni fog ez a rettentő szimpatikus kis baszk-spanyol csapat.
16 óra környékén elfoglaltuk a helyünket az út mellett. Sietnünk kellett, hiszen az első indulóról semmiképpen sem akartam lemaradni. Az Euskaltel veteránja, Luis Angel Maté karrierje utolsó versenyét kezdte meg 16:23-kor.
Sikerült beleesnem a Paris-Roubaix-n is elkövetett hibámba. Ültünk az árnyékban és éppen az élő közvetítést lestem a telefonomon, miközben nagy monológom felénél voltam, milyen remek versenyző volt Maté, aki majd kb 2 perc múlva érkezik és elkezdődik a Vuelta, stb stb stb. Ott jön, szólt Zsófi. Hol? Már elment, volt a válasz. Szép munka volt, Tamás! Mindenesetre így gyorsan meglett a képlet: élő közvetítés mínusz 2 perc = érkezik az adott versenyző.
Jöttek is szépen sorban a srácok. Maté után kettővel Santiago Umba
Bryan Coquard
Felix Parra
Mindeközben nem szomjas baszk szurkolók érkeztek a mellettünk lévő MAAT múzeum tetejére és csaptak nem kis hangzavart, amikor az övéik érkeztek. Ők találtak maguknak árnyékot.
A macskák réme, Antonio Tiberi
Kaden Groves. Vele egészen jól sikerült a közös fotó.
Daniel Felipe Martinez
Majd érkezett egyik személyes kedvencem, az egészen aprócska Mikel Bizkarra.
Majd nem sokkal utána másik nagy öreg baszkom, Jon Izagirre.
Majd sorban a többiek. Xabier Berasetegi
Txomin Juaristi, a gyors vonat.
Pau Miguel
Majd 17:47-kor rajtolt el a legnagyobb mester, maga Mikel Landa!
Landa után nem sokkal érkezett egy egészen kiváló portugál szerelő brigád, akik a szél által megtépázott egyik táblát szerették volna leszerelni az út mellől. Az urak ízig-vérig portugálok voltak. Előbb vészvillogóval letették a járgányt az út közepén - Zsófi szerint ez az ultimate parkoló lámpa -, majd lazán átmásztak a kerítésen és átsétáltak a síneken. Lekapták a táblát a helyéről, megvártak pár versenyzőt és szurkoltak nekik, majd mint akik jól végezték a dolgukat, az éppen érkező vonat előtt újra átsétáltak a síneken, újra átmásztak a kerítésen, be a kocsiba és irány tovább a dolgukra. Vuelta, én így szeretlek!
A 18:01-kor induló, Matéhoz hasonlóan szintén az utolsó versenyét teljesítő Rigoberto Uránról beszélgettünk éppen Zsófival, amikor mellénk lépett egy úr és megkérdezte: sziasztok, nem tudjátok véletlenül, mikor jön Valter Attila? Éppenséggel pont tudtuk, 12 perc múlva fog Attilánk elrajtolni.
Mint kiderült, emberünk Kőbányán lakik, tőlünk nagyjából 10 kilométerre. Éppen Lisszabonban nyaralnak a feleségével, de nem tudták, hogy ma rajtol a Vuelta, véletlenül voltak pont most pont itt. A monostort szerették volna megnézni, amikor látták, hogy banzáj van a környéken. Emlékezett rá, mintha hallotta volna pár nappal korábban még otthon a rádióban, hogy Attila indul a Vueltán, ezért kisétáltak az út mellé és próbálták megtudni a többi nézőtől, láthatják-e őt még. Tőlünk tudták meg, hogy pont a legjobbkor érkeztek, így együtt vártuk meg Attit.
Kőbányai társunk nagyon lelkesen és hangosan szurkolt!
Valter Attila érkezik
Melegünk volt, de nagyon!
Elie Gesbert
Xandro Meurisse
Majd érkezett a helyi híró, Joao Almeida, akitől szó szerint megbolondultak a portugálok.
Ő volt az utolsó versenyző, akit megvártunk ezen a napon, az utolsó nagyjából 20 versenyzőt kihagytuk, okulva az előző napi káoszból a vasútállomáson, mindenképpen szerettünk volna időben megérkezni, hogy biztosan felférjünk a Cais do Sodréhoz tartó vonatra.
Búcsúzóul integettünk a helyszínről távozó Euskaltel busznak.
Majd felküzdöttük magunkat a vonatra, szerencsére még az igazán nagy tömeg érkezése előtt sikerült mindezt összehoznunk. Nagyjából másfél órával később, nem sokkal este 9 után vissza is értünk a szállásunkra. El nem tudtam volna mondani, milyen boldog voltam, hogy életemben először láthattam a Vueltát!