Az eredeti terveim szerint szállást foglaltam Liègebe szombat éjszakára, hogy a verseny előtti napon kényelmesen meg tudjuk nézni a várost. Ezt azonban néhány nappal a verseny előtt lemondtam, mert Oudenaarde és a Centrum Ronde van Vlaanderen sokkal érdekesebb választásnak tűnt. Aztán az utolsó pillanatban kijött végre a Liége hivatalos itinere, ami szó szerint sokkolt: 10:15-kor kezdődik a lassú rajt. Miért ilyen korán, drága vallon barátaim? Hogy minek kellett nekik 16 órára a befutó a leglassabb itiner szerint is, nem értettem. 12:30-as lassú rajtra számítottam volna nagyjából előzetesen az itiner ismerete nélkül. A Quai des Ardennes, a rajt helyszíne ráadásul a vasútállomástól 3 kilométer sétára volt a gugli szerint. Nem volt őszinte Zsófi mosolya, amikor közöltem vele, hogy vasárnap hajnali 5-kor kellene felkelnünk.
Nem volt mit tenni. Vasárnap hajnalban 5-kor kelés, a 6 órás busszal pedig irány a Brussel-Noord pályaudvar, ahol persze minden zárva volt, így se kávét, se croissant, se semmit nem tudtunk venni. Orkok ellenben szép számban voltak körülöttünk. Zsebesek szerencsére nem, mint máskor pedig mindig, ez még nekik is túl korai időpont volt. Nem mellesleg az eső szakadt, csodálatos belga tavaszi hajnalban volt így részünk. A 7:05-ös vonattal indultunk el Liégebe, a vonaton pedig a szombat éjszakai brüsszeli bulikából hazafelé tartó fiatalok csapatták az afterpartit, belga igényességgel mindezt: fűszag, sörszag és lábszag vegyesen, a kaller szólt is nekik, legalább a cipőt vegyétek már vissza, bro. Nagyon vártuk a vonatozás végét mindketten, nem voltak éppen a legkellemesebb útitársaink, hogy finoman fogalmazzak.
Liégében a vasútállomáson végre ittunk egy kávét és vettünk magunknak reggelit, majd elindultunk a rajt felé. Az eső továbbra is esett, de a hajnali fosadék brüsszeli időhöz képest azért határozottan javult a helyzet szerencsére, az özönvízhez képest szitálásra váltott, amit Belgiumban mindig értékelni kell, mert ez itt már jó időnek számít. A tervezett 3 kilométer sétából végül szűk 2 kilométer lett csak. Követtük ugyanis az Ineos buszát, ami körülbelül ötször akadt el a lámpáknál út közben, így tudtuk tartani a tempóját. Ők pedig szerencsére okosabbak voltak a guglinál és tudtak egy rövidebb utat. A rajt és a célegyenes is ugyanazon az úton volt, a csapatok buszai pedig a célegyenesben, a Quai des Ardennes két oldalán sorakoztak fel nagyjából 1 kilométer hosszan. 9 óra előtt ott voltunk a helyszínen, volt még szűk másfél óránk a rajtig, körülbelül a buszok fele érkezett csak meg ekkorra ide. Ideális lehetőség a vadászatra. Go!
Az út mindkét oldala le volt kordonozva, nem volt mindegy így, melyik csapatot melyik oldalon keressük, az átjutás pedig elég nehézkesnek tűnt ekkor még az egyik oldalról a másikra. Elindultunk feltérképezni a terepet. 3 csapatot szerettem volna mindenképpen meglátogatni: Kern-Pharma, Visma és Bahrain. Először a Kern-Pharma buszát találtuk meg, ők az út bal oldalán parkoltak. Szerencsénk volt velük, éppen szálltak le a versenyzők a buszról és indultak a csapatbemutatóra, amikor megérkeztünk. A busz mellett feltűnt Juanjo Oroz csapatvezető, az Euskaltel egykori remek domestiqueje. Meglepődött, miért éppen őt szólítottam meg, amikor ott volt a közelben az összes versenyzője, majd konkrétan dobott egy hátast, amikor az orra elé toltam a 16 évvel ezelőtt készült közös képünket. Látszott rajta, nagyon jól esett neki, hogy van olyan félnótás, aki emlékszik rá, mint egykori versenyzőre. Pár szót váltottunk, kérdezte itt készült-e a kép, háromszor is indult valamikor a Liégen, így joggal gondolhatta azt, belga fanok vagyunk. Nem, a Tour de France-on készült a kép 2008-ban, volt a válaszom. Élőben is pont olyan nyugodt és közvetlen ember Juanjo, mint amilyennek a mindig megfontolt nyilatkozatai alapján megismertem. Örültem nagyon, hogy sikerült vele összefutnunk.
Juan José Oroz
És Oroz 2008-ban
Elmentünk az út bal oldalán egészen a színpadig, ahol a prezentáció már javában zajlott, de akkora tömeg gyűlt össze ott már ekkor, hogy nem volt értelme maradni ott hosszabban. Jól megnéztük magunknak azért a rajtvonalat, ami innen már jól látszott, legalább megtudtuk, hová kell majd jönnünk bő egy óra múlva a rajthoz, ha végeztünk a csapatbuszokkal.
Kern-Pharma csapat a színpadon
Tudi gólya is előkerült, jól sikerült az első versenye!
Ezután elindultunk visszafele, mert se a Jumbo, se a Bahrain buszát nem láttuk még. A nagyobb csapatok buszai később érkeztek meg és a Quai des Ardennes végén parkoltak le, ami logikus döntés volt a részükről, hiszen őket az utolsók között szólították csak fel a színpadra. Az UAE és az Alpecin busza mellett egészen szép tömeg gyűlt már össze.
Pogacarra várva
Van der Poelra várva
Nagy nehezen megtaláltuk a Visma és a Bahrain buszát is, amilyen szerencsénk volt, természetesen mindkettő az út másik oldalán parkolt, így valahogy át kellett szenvednünk magunkat a túlpartra. Találtunk egy helyet szerencsére, ahol kordonnyitogató Jószi vezényelte az átjárást, ezt a lehetőséget használtuk ki. A Vismával annyiban szerencsénk volt, hogy kettővel mellettük parkolt az Alpecin busza, és a nagy tömeg el volt foglalva Van der Poellal. A Visma csapat bringái már ki voltak pakolva, de a versenyzők még egyelőre sehol, nagyjából negyed órát vártunk rájuk, mire elkezdtek egyenként leszállni a buszról.
Valter Attila kerékpárja
Elsőként Tiesj Benoot érkezett meg, akit le is támadtak a rá várakozó belgák, nem sokkal utána pedig jött Valter Attila is. Ha jól értettem a párbeszédet közte és a szerelője között, a másik kerékpárját kérte, nem azzal akart versenyezni, amit előkészítettek neki. Miután a szerelő elrohant intézni a dolgot, odajött Attila hozzánk. Nagyon udvarias és készséges volt, Attila egy igazán remek srác! Nagyon örülök, hogy ilyen magas szintre eljutott! A Pannonos évek óta követem a pályáját, ha akkor azt mondja nekem valaki, hogy néhány évvel később a Visma buszánál fogom őt várni a Liège-Bastogne-Liège rajtja előtt, biztosan kiröhögtem volna. Nagyon drukkolok Attilának a Girón és bízom benne, hogy összejön valami igazán emlékezetes eredmény, nagyon megérdemelné már!
Valter Attila
És az aláírás
Eddig kettőből kettő, ha csak ennyi jött volna össze ezen a reggelen, már nagyon boldog lettem volna. De még szerencsére közel sem volt vége. Irány a Bahrain busza, ők a Visma mellett parkoltak közvetlenül. Itt hozzá csapódtunk egy lengyel csoporthoz, akik nagyon komoly szinten űzték a vadászatot, nagy hangon szólították le az összes lengyel versenyzőt, aki szembejött velük. A csoport egyik fele kimaxolta a pofátlanságot azzal, hogy simán átmásztak a kordonon és bementek az út közepére, elvégre az út másik oldalán parkolt az Ineos busza, valahogy oda kellett jutniuk, ugye.
Kwiatkowskira várva
A csoport másik fele pedig a mi oldalunkon maradt. Łukasz Wiśniowskira várva.
És lőn a siker, megjött Łukasz Wiśniowski.
A lengyel srác után érkezett Wout Poels, akit a barátai vártak, erre tippeltem legalábbis a közöttük folyó rendkívül kedélyesnek tűnő holland nyelvű beszélgetésből. Hozzá így sajnos nem fértem közel egy fotóra. Pello Bilbaót, az Euskaltel egykori remek hegyimenőjét szerettem volna elkapni, aki az elmúlt években szépen csendben a Bahrain csapat egyik legnagyobb sztárjává vált, tavaly szakaszt nyert és az összetettben a hatodik helyen zárt a Tour de Franceon. Pello azonban a szerelőjét hívta, miután átnézte a kerékpárját, aztán a szerelő a váltón kezdett el valamit állítani. Ez az a pillanat, amit el kell engedni, nem szeretek ilyen helyzetben túlzottan pofátlan lenni. Majd Firenzében a Touron összejön, remélem!
A Bahrain versenyzői indulnak a prezentációhoz
Érkezett aztán utolsóként a Bahrainből Yukiya Arashiro, a csapat 39 éves japán veteránja. 16 Grand Tour és 14 Monumentum indulás van a neve mellett. 2006 óta profi, és 2017, vagyis az alapítás éve óta a Bahrain csapat versenyzője. Volt a segítője korábban Nibalinak vagy Landának, mostanában pedig Mohoricnak és Bilbaónak, egy kimagasló domestique az aprócska japán srác! És rettentő kedvesen viselkedett velünk, nagyon örültem a közös fotónak.
Yukiya Arashiro
Szorított az idő már minket, az utolsó csapatokat szólították ugyanis a színpadra ekkor. Nagyjából 20 percünk volt a rajtig. Elindultunk a lengyel csoporttal együtt, akik továbbra is kellően élelmesek voltak.
Potya kulacsra várva
Vissza kellett magunkat küzdenünk az út másik oldalára, mert már korábban kifigyeltük, ezen az oldalon egy szakaszon megszűnik majd a járda. Az átjutás kordonnyitogató Józsinál egészen gyorsan össze is jött szerencsére. Majd elindultunk a rajt felé, rutinosan figyelve azért a „lepattanókra”. Azt figyeltük, melyik busznál nincsenek kirakva a bringák, ami azt jelenti, éppen a színpadon vagy annak a közelében vannak a versenyzők, és hamarosan jönnek majd vissza a buszukhoz.
Az EF csapatnál jártunk végül sikerrel. 1-2 perc várakozás után érkezett is Rigoberto Urán.
Rigo egy mosollyal és integetéssel lerendezte a szurkolókkal való interakciót, majd beszaladt a buszba, így vele a közös fotó nem jött össze. Jött azonban rögtön utána Richard Carapaz, akit egy a kordon mellett álló spanyol hölgy nagyjából ricsiricsiáóóóáááricsiricsiiiii óbégatással csalogatott, tudatva így a rajt felé igyekvő tömeggel is, ki érkezik éppen. A korábbi Giro d’Italia győztes és regnáló olimpiai bajnok ecuadori versenyző pedig rögtön érdekes lett mindenkinek, és odafurakodott rengeteg belga a néhány másodperccel korábban még egészen szellős helyre.
Richard Carapaz érkezik vissza a buszhoz
A pillanatok alatt összegyűlő tömeg miatt Carapazzal normális közös fotó nem jött össze végül, de egy aláírást azért sikerült szereznem a sárga trikómra.
Richard Carapaz aláír
Lengyel útitársaink, miután összeszedték a mezőny összes lengyelének aláírását, beleértve az Ineos egyik szerelőjét is, megálltak a Kern-Pharma buszánál és lecsaptak a gyanútlanul készülődő Danny Van der Tuukra. Én pedig lecsaptam az alkalomra, és a fiatal lengyel srácot is elkaptam egy közös fotóra. aki szintén nagyon kedves és közvetlen volt.
Danny Van der Tuuk
Igyekezni kellett, mert a hangosbeszélő ekkor már a rajthoz szólította a versenyzőket, alig 10 perc volt csak hátra a verseny kezdetéig, nekünk pedig fogalmunk sem volt, hova fogunk állni.
Rajtra várva
Végül a rajtvonal után nagyjából 300 méterre találtunk egy szabad helyet, ami közel sem volt tökéletes, de időnk már nem volt jobbat nézni.
Néhány percen belül érkezett is a mezőny
Valter Attila a mezőny végén jött, így legalább jól meg tudtuk nézni magunknak
Miután elmentek a versenyzők, körbe néztünk a szponzorok sátrainál. Délelőtt 10, a szél letépi a fejünket, de nem baj, a csapolt Jupiler jól fogyott. Szia uram, vérbeli belga vagy.
Összeszedtünk pár apróságot, mint Skodás kulacs, Cofidises sapka és napszemüveg. A legjobb döntés volt kivárni a kilométeres sort az AG2R sátránál, ott ugyanis csősálakat osztogattak, ami igen jól jött a nap további részében, egész nap nagyon kellemetlen volt a szél. Ugyan korábban már többször belenéztünk a belga tavaszba, de harmadszor is hülye voltam, nem gondoltam volna, hogy április végén kabátban fázni fogunk.
Ezután elindultunk vissza az állomás irányába. Szabi előző nap éjfélig dolgozott, így a rajtot és a hajnali kelést kihagyta, a befutóra viszont megérkezett. Út közben láttunk azért egy kicsit Liégeből.
Église Saint Vincent
Monument Gramme
Pont de Fragnée
Fél 12-re volt megbeszélve a találkozó az állomás közelében. Mivel továbbra is nagyon fáztunk, beültünk egy igazi belga késdobálóba egy pohár Jupilerre. Szabit aztán sikeresen betereltük a szomszéd kocsmába, ahol miután egyenként végig nézte az összes asztalt felfedezte, hogy 5 méterre állok tőle egy másik kocsma bejárata előtt és a másik irányba nézek éppen, ahonnan vártam, hogy majd érkezik hamarosan. Dö Zsüpiler szilvuplé, megittunk még egy kört, majd elindultunk éttermet keresni, hogy megebédeljünk.
Ebédre várva
Végül találtunk egy nagyon szuper vallon éttermet. A vallon konyha klasszissal jobb és változatosabb a flamandnál, ha akarnák se tudnák letagadni a nyilvánvaló francia hatást. Én rántott húst kértem, ami nagyon hasonlított a magyarhoz, csak sajtot olvasztottak a tetejére. Jó választás volt.
A verseny rajtja és a befutója is Liége külvárosában volt, a belvárosba feltételezem logisztikai nehézségek miatt, de nem terelték be a mezőnyt. Nagyjából 6 kilométerre voltunk a Citadelle de Liége-től és az óvárosi résztől. Két választásunk volt így: vagy várost nézünk és kihagyjuk a befutót, vagy maradunk a közelben, de Liége óvárosa így kimarad. A verseny mellett döntöttünk, abban viszont megállapodtunk, a tengeri akváriumot mindenképpen megnézzük, mielőtt visszasétálnánk a célhoz.
A Maas folyó partján
Elindultunk a Maas folyó partján, nagyjából fél órát sétáltunk a természettudományi múzeumig, aminek a legvonzóbb része a tengeri akvárium.
Aquarium-Muséum Universitaire de Liège
A múzeum maga egy szigeten helyezkedik el, melyet két oldalról ölel körbe a Maas folyó. Zsófi nagyon szereti a tengeri akváriumokat. Úgy gondoltam, miután vasárnap hajnali 5-kor kirángattam az ágyból, hogy utána Liége külsőn kergethesse velem a hideg szélben a versenyzőket az a minimum, hogy találjunk valami neki tetsző programot is.
Az akvárium nagyon pazar volt, a tudománytörténeti kiállításból viszont angol nyelvű feliratok hiányában nem értettünk túl sokat sajnos, pedig a kiállított tárgyak alapján nagyon érdekesnek tűnt. Nagyjából másfél órát töltöttünk el itt, érdemes volt megnézni az akváriumot.
Abban maradtunk, amikor a Côte de la Redoute-ot elkezdik mászni, legkésőbb akkor el kellene indulnunk a befutó irányába. Ekkorra már szerencsére kisütött a nap és a szél is alább hagyott, így rögtön jobb kedvünk lett.
Jobbra a Maas, balra az Ourthe folyó, a fák takarásában pedig az utolsó kilométert jelző kapu.
Nagyjából 10 kilométere volt hátra a versenyt fölényesen vezető Tadej Pogacarnak, amikor odaértünk az út mellé. Végül az utolsó kilométert jelző kapu után nem sokkal találtunk magunknak helyet, előzetesen nagyjából ezt a részt néztem ki. Szerencsére nem voltak túl sokan körülöttünk, a nagy tömeg a célegyenesben zsúfolódott össze.
Mezőnyre várva
Hamarosan érkezett is Tadej Pogacar, mondanom sem kell, nem földi tempóban. Sokan mondják, unalmasak a versenyek, olyan szinten emelkedik ki a mezőnyből a szlovén srác. Én viszont nagyon élvezem, hogy láthatom versenyezni hétről hétre, öröm nézni, amit csinál. A hatodik Monumentumát nyerte meg ezzel Pogi, és még nincs 26 éves.
Pogacar mögött a második helyen Romain Bardet érkezett. A hányatott sorsú veterán francia élete legjobb Monumentum eredményét érte el ezzel a második hellyel, amit meg is könnyezett a célba érkezést követően. Jó helyre került az ezüst.
Pogi és Bardet után egy 25 főből álló csoport érkezett Valentin Madouas és Ben Healy vezetésével.
A harmadik helyet végül Mathieu Van der Poel szerezte meg magának a sprintben, aki a Ronde-Roubaix duplával és ezzel a Liége harmadik hellyel élete legsikeresebb tavaszát zárta.
Utánuk érkezett Skjelmose, Almeida és Wout Poels.
Majd jött Valter Attila csoportja, Attila éppen a mi oldalunkon, így biztosan hallotta a biztatásunk. Végül a negyvenedik helyet szerezte meg, ami egy szép és becsületes teljesítmény a részéről. Főleg annak tudatában, hogy Benoot volt a kapitány és így őt segítette. Várom a Girót, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fog ott versenyezni!
Majd apró csoportokra szétszakadva érkeztek még hosszú ideig a többiek. Omar Frailétól Jesus Herradán át Oier Lazkanóig sok versenyzőt megismertem és megtapsoltam. A Roubaix-n és itt sem értettem, miért indultak el haza a nézők a nagymenők elhaladása után, a mezőny vége is ugyanakkora tiszteletet érdemelne, mint az eleje!
A seprűs autó után viszont mi is elindultunk vissza a vasútállomás irányába. Út közben sikeresen betévedtünk Liége vörös lámpás negyedébe, ahol a kirakatban ülve árulták magukat a csajok. Majd az állomáson elköszöntünk Szabitól és abban maradtunk, legkésőbb Firenzében találkozunk a Tour de France nagy rajtján. Aztán a búcsúzás után Szabi még egyszer visszatért, nem tudta ugyanis kifizetni a holland kártyájával a parkolóházat. Zsófi kártyája már szerencsére tetszett az automatának, így újra búcsú és irány a vonat.
A Brüsszelbe tartó vonatút teljes káoszba fulladt, nagy szerencsénk volt, hogy egyáltalán felfértünk rá, tele volt a befutótól hazafelé tartó nem szomjas belgákkal. A 4-es 6-os villamoson csúcsidőben szokott tán akkora zsúfoltság lenni, mint ami itt volt. Végül szerencsénk volt, a kalauz minket is és másokat is leültetett az első osztályon, szerette volna, ha a később Leuvenben felszálló emberek is felférnek majd a vonatra. Ezt nehezen viselte egy az első osztályon utazó fiatal pár és szóvá is tették, kérik vissza az első osztályú jegy árát, ha más ingyen megkapja ugyanazt a helyet. Ezen összeszólalkoztak egy hozzánk hasonlóan szintén a Liégeről érkező nem szomjas útitárssal, egy darabig ment a szájkarate közöttük, aztán nagy nehezen mindkét fél megbékélt, valahogy el kell majd viselniük a másik társaságát az út hátralévő részében. Szerencsére csak 40 percen keresztül kellett hallgatnunk őket.
Hétfőre mindketten szabadságot vettünk ki, én az esti géppel repültem haza Budapestre. Itt volt a remek alkalom, hogy délelőtt elmenjünk a Neuhaus csokigyárba és az outlet üzletben Zsófi bevásárolhasson magának. Továbbá remek lehetőség volt arra is, hogy megnézhessem a világ legjobb nevű metró megállóját.
Metróra várva
Szuperül sikerült hétvége volt, és egyben kiváló lezárása a tavaszi belga versenyeinknek. Folytatás a Tour de Hongrien, illetve ha minden összejön, Firenzében a Tour de France nagy rajtján!