Ötödik és egyben utolsó szakaszunkra ébredtünk fel korán reggel. Két lehetőségünk is lett volna, merre menjünk ezen a napon: a Tourmalet a presztízse és a hagyományai, a Cauterets-Cambasque emelkedő pedig amiatt került szóba, mert itt volt a hegyi befutó a szakasz végén. Némi tanakodás után végül mindketten a Tourmalet mellett döntöttünk Szabival. Igaz, így csak a szakasz közepét és egy kevésbé szétszóródott mezőnyt láthattunk, viszont a Tourmalet olyan szinten ikonikus helyszíne a Tour de France-nak, amit nem lehetett kihagyni. 2007-ben voltunk itt már egyszer az emlékezetes Lütyő Touron, akkor Szabi megmászta én pedig megnéztem magamnak jól ezt a nagyszerű hágót, ami már több mint 50 alkalommal szerepelt a korábbiakban a Tour de France útvonalában. Bevallom kicsit el is érzékenyültem reggel, amikor útnak indultunk és tudatosult bennem, mi is lesz a mai napi úticélunk.
Újabb 7 órás kelés és gyors reggeli, majd egy gyors kicsekkolás a szállásról és indultunk is. Ugyan Lourdes és Sainte-Marie-de-Campan között csak 33 kilométernyi autózás várt ránk, viszont jóval korábban szerettünk volna odaérni a hegy lábához, mint előző nap a Marie-Blanquehoz, mert 13 óra után nem sokkal már érkezett is a karaván. Gyors és eseménytelen autózás, a hegy lábában a szokásos szívás a megfelelő parkolóhely megtalálásával, de aztán gyorsan sikerült útra készre vágni magunkat. Szabi 10 óra körül útnak is indult, abban maradtunk, az autó kulcsa nálunk marad, aztán majd telefonon egyeztetünk, hol keressük egymást később.
Én ezen a napon végül nem pattantam bringára. Egyrészt rettentően kimerült voltam már az előző napok rohanása után, másrészt pedig nem szerettem volna ismét egyedül hagyni Zsófit, aki eléggé elveszettnek érezte magát a Marie-Blanque-on előző nap, amíg nem értünk vissza hozzá a bringázás után. Kényelmes készülődés, Sainte-Marie-ban nézelődés és egy nyugodt kávézás volt a tervünk délelőttre, mielőtt útnak indultunk volna a hágó felé, időnk mint a tenger, 2-3 kilométernél ezúttal sem szerettünk volna feljebb menni a hegy lábától gyalog. Jók a programok, csak sok köcsög van, gondolta ekkor Lütyő.
Szabi útnak indult, mi utána Zsófival indulásra készre raktuk az autót és összepakoltunk mindent, hogy a szakasz után ne kelljen szarakodni és minél gyorsabban ki tudjunk szabadulni az ilyenkor mindig megszokott dugóból. A korábban a hátsó ülésen utazó szatyrot szerettem volna már csak kivenni és betenni a csomagtartóba, amikor…
… előző este vettünk mosószert, kicsi és nagy kiszerelés között választhattunk. Nagyjából a következő párbeszéd zajlott le akkor köztünk. Tamás: szerintem vegyük meg a kisebbet, elég lesz az bőven a hátralévő napokra és könnyebben elfér majd a csomagtartóban. Szabolcs: vegyük meg a nagyobbat, az gazdaságosabb, meg úgyis el fogom használni később. A nagyobb mellett döntöttünk. Tízet öt centért? Nagy koponya vagy, hogy egy klasszikust idézzek.
https://www.youtube.com/watch?v=_rVI0Ia9_-4
… Szóval ott tartottam, hogy a nagyobb kiszerelésű mosószert vettük meg előző nap és pakoltam éppen a kocsit, amikor placcs, úgy nagyjából másfél liter landolt a hátsó ülésen. Nem volt rendesen rátekerve a kupakja, így már azelőtt beleömlött a szatyorba a cucc, de nekem sikerült tovább rontani a helyzeten. A mérleg: zöldségek kuka, bagett kuka, felbontott felvágott kuka. Szabi cipője mondjuk úgy, nagyobb tisztítást igényel majd később. A bőrkárpit erősen vesztett helyzetben volt, ráadásul a földre is lefolyt a cucc bőven. Ezen a ponton mondtam azt magamnak, ez a Tour drágáim, minek ide Lütyő, nem kell elhoznunk magunkkal, így is itt van velünk, most már egészen biztos. Autó - Szabi 2:0.
Leszoktam a dohányzásról egy éve, azóta 1-1 szálat el szoktam szívni ha nagyon felbasszák az agyam, de általában nem jellemző. Ezen a ponton mondta azt Zsófi: drágám, szerintem most szívj el egy cigit. Elszívtam, aztán nekiálltunk rendet rakni. Nagy szerencse, hogy előző nap a papír törlőből is a nagyobb kiszerelést vettük meg, így volt belőle bőven. Igaz úgy gondoltuk előtte, az is elég lesz az út végéig, de sikeresen a seggére csaptunk a készletünknek végül. Vizünk viszont nem volt túl sok, és miután már könyékig habos voltam és kezet akartam volna mosni, csak annyira futotta, hogy még habosabb legyek, de legalább vállig. Nagyjából egy órán keresztül szopattuk magunkat, úgy-ahogv életképes állapotba hoztuk az autót, termeltünk egy jó nagy szatyornyi mosószeres szemetet, majd átpakoltunk a bal oldalról a jobb oldalra mindent, beleértve a hűtőtáskát is, hogy legalább Zsófinak ne a szutykon kelljen ülnie, hanem a másik oldalon. Majd hosszas káromkodás után elindultunk Sainte-Marie-de-Campan felé elkezdeni a jól megtervezett chillezős, nyugis délelőttünket egy kávé társaságában. Mindez könyékig mosószeresen persze nem volt a legegyszerűbb feladat.
A falu felé tartva megláttunk egy családi házat, aminek a teraszán a házigazda a saját hűtőjéből büfét üzemeltetett, hogy a helyi NAV előtt mindez mennyire volt menthető, azt inkább hagyjuk. Bementünk és vettem egy 3 decis Kronenburgot és egy üveg kólát elvitelre szolid 7 euroért, majd megkérdeztem, can we use the toilet? A non toilet mondatra valószínűleg erősen felhúzhattam a szemöldököm, nyakig mosószeresen és a kisebb vagyonért vásárolt Kronenburg után valószínűleg a házigazda is érezte, hogy a nap hülyéje díjat már így is elvittem, nem kell ezt már fokozni, és beterelt a saját privát fürdőszobájába egy szolid kézmosásra minket. Áldottam a nevét és vettem még egy sört elvitelre, hogy érezze, hálás vagyok.
Megérkeztünk végre Sainte-Marie-de-Campanba, ezen a ponton végre sikerült mosolyognom. A nyugodt kávézás elmaradt, de a mosolyom innen a nap végéig megmaradt.
Église Sainte-Marie:
Elindultunk felfele a hágón, baromi meleg volt, árnyék szokás szerint alig. A hegy első néhány kilométere még Sainte-Marie-ban kanyarog, így ezúttal nem a senki földjén sétáltunk, mint előző nap a Marie Blanque-on. Végül 3 kilométerre a hegy lábát jelző táblától találtuk meg a helyünket, hol máshol, mint a szemetelő zóna elején. A covid alatti zártkapusnak gondolt versenyeken kitalálta az ASO, hogy nem tünteti fel a hivatalos itinerben a frissítő pontos helyét, és ez valamiért azóta is így maradt. Így előzetesen nem is volt tervbe véve kulacs gyűjtögetés, ehhez képest már második nap ért minket kellemes meglepetés, ismét jókor voltunk jó helyen.
Mellettünk egy csacsifarmot működtető francia család tanyázott, nagyon vagány zászlókkal, jó arcok voltak, még csacsis matricát is kaptunk tőlük. Majd hamarosan egy csapatnyi baszk érkezett meg a másik oldalunkra, így nem egyedül kellett óbégatnom később, hogy Aupa Mikel!!
Megírtuk Szabinak, hol vagyunk pontosan, nagyjából ekkorra kellett volna megérkeznie a hágó megmászása után. De nem jött, mint kiderült, ott van tőlünk párszáz méterre feljebb, de a rendőrök nem engedik le, mert nem szabad átmenni a frissítő zónán. Kajája nálunk, kocsikulcs nálunk, ennek megfelelően nem volt túlságosan vidám. Abban maradtunk, ő megpróbál az erdőn keresztül lejutni a faluba, én pedig a karaván elhaladása után leszaladok a hegyről, az Église-Sainte-Marie előtt beszéltük meg a találkozó helyét.
A karavántól Zsófi szokás szerint összeszedett mindent is, majd miután elmentek, a megbeszéltek szerint leszaladtam a hegyről. Szerencsére addigra Szabi is lejutott sikeresen a faluba. Miután elkezdett enni, feltettem a kérdést: meg akarod enni nyugodtan az ebéded, vagy beléd baszhatom az ideget most? Azt a szúrós tekintetet nem kívánom senkinek. Végül egy röhögéssel konstatálta a történteket, számított ő mindenre, pl kinyitottuk az ajtót és elvitte egy autó, nekünk tolatott valaki, elütöttünk egy bringást, meg hasonló remek ötletei voltak, ezekhez képest a másfél liter mosószer a kárpiton szinte ajándék volt. Ő ezután visszament a kocsihoz átöltözni, én pedig egy újabb nagy rohanásba kezdtem a hegyre felfelé, hogy nehogy lezárják előttem az utat, a szomszédos Col d’Aspint mászta már ekkor a mezőny. Szerencsére sikerült időben Zsófihoz felérnem, Szabit viszont később már nem engedték fel, így ő a faluban nézte meg a versenyt.
Aztán meghallottuk a helikopter hangját, előjött az ilyenkor szokásos izgalom, és hamarosan fel is tűntek a szökevények az alattunk lévő kanyarban.
Van Aert vezetésével érkezett a 10 főből álló szökevény csoport.
A sor végén pedig feltűnt Gorka Izagirre. Aupa Gorka, kulacs viszont nem jött tőle sajnos, pedig erősen pályáztam rá én is és a mellettünk szurkoló baszkok is.
Nem sokkal utánuk érkezett a főmezőny, Jay Hindley sárga trikója miatt a Bora húzta a sort.
A sor elején érkezett a címvédő Jonas Vingegaard, ekkor még nem sárgában.
Körülbelül 100 versenyző maradt ekkorra a főmezőnyben. A sor végén érkező Uno-X-es versenyzőtől röpült is felém várva várt kulacs. Jelentem, meglett.
Majd apró csoportokra szakadva érkeztek a lemaradók. Caleb Ewant két csapattársa segítette.
Sagan és Girmay csoportja.
Majd legvégül feltűnt és óriási ünneplést kapott a nézőktől Mark Cavendish.
Az említett Uno-X kulacs mellett Szabi összeszedett egy Francaise des Jeux bidont, így végül elég jó terméssel sikerült lezárnunk a 2023-as Touros utunkat.
Miután elment a záró autó is, visszamentünk a kocsihoz. Szerencsére ezúttal sikerült gyorsan kiszabadulnunk a faluból és elkerülni a dugót, a nagy tömeg azért jóval magasabban szurkolt nálunk. Sainte-Marie-de-Campan egyébként tényleg gyönyörű.
Sainte-Marie:
Castelnaudary városa volt az úti cél estére bő 200 kilométerre Sainte-Marietól. Az erre az évre tervezett 5 Tour szakaszunk végére értünk ezzel, de mivel egy hosszú hazamenetelt terveztünk több megállóval, így még volt hátra néhány nap az utunkból.
Végül kora este érkeztünk meg a nem túl szép, mondjuk inkább erősen lerobbant Castalnaudary-ba. A szállás ezúttal elég szutyok volt, ráadásul az eső is eleredt, így a tervezett esti városnézés is elmaradt. Egy olaszok által üzemeltetett olasz étteremben vacsoráztunk és ettünk isteni jó pizzát toszkán fehér bor kíséretében, a néni ráadásul egy ajándék kör snapszot is kihozott nekünk, elnézve a leharcolt fejünket, szükségünk lehet rá, mondta. Végül csak elmúlt a lepukkant szállás miatti morcoskodás, és egy jó hosszú, beszélgetős estével koronáztuk meg az igen kalandos napunkat.