Délelőtt nagyjából 180 kilométer autózás várt ránk Kölkedtől Martonvásárig. Legkésőbb 7:15-kor terveztünk volna elindulni, hogy 9 órára kényelmesen odaérjünk. 9 óra körül kezdtek el érkezni a csapatok buszai, 10 órakor kezdődött a ceremónia, 11:15-kor pedig a hivatalos lassú rajt a város honlapja szerint. A korai indulás viszont több ponton is megbukott. Egyrészt nem igazán sikerült 6 órakor felkelnem, másrészt Zsófi nagymamája útravalóval készült és sültek épp a kiflik, amikor beugrottunk hozzájuk egy elköszönésre. Így erősen megcsúszva indultunk el valamivel 8 óra után.
9 körül még csak Paks magasságában jártunk, amikor Zsuzsi rám írt és kérdezte merre vagyunk, mert érkeznek már a csapatok buszai és elkezdődött az ilyenkor megszokott "kirakodóvásár". Paksnál történt mindez, nagyon kibasztál velünk Endrém, nagyon nagyon. Magaddal is és a zenekarral is, gondoltam magamban a legendás debreceni Ossian koncert egyik ikonikus mondatára. A fontos információkat viszont szerencsére megkaptuk Zsuzsitól, miszerint az iskola mellett próbáljunk meg leparkolni, illetve hogy a Trek csapat buszát a Ludwig Hotel mellett keressük.
10:15-kor értünk végül oda Martonvásárra. A parkolást szerencésre sikeresen megoldottuk, nem volt ugyan szabad hely az iskola mellett, de éppen állt ki valaki, így végül mégis lett, óriási mázlink volt! Irány a Ludwig Hotel, ahol meg is találtuk rögtön a Trek buszát. A bringák ki voltak pakolva a busz elé, nagyszerű, a versenyzők épp a buszon vannak!
Feltűnt a busztól nem messze Markel Irizar csapatvezető, egykori Euskaltel és Trek versenyző, mindkét csapatában meghatározó figura volt hosszú éveken keresztül. Armstrong személyes kérésére érkezett valamikor a csapathoz, majd később Contadornak is igen fontos segítője volt. Nem véletlen, hogy a visszavonulása után csapatvezetőként is a Treknél maradt, egy rendkívül okos versenyző volt mindig, a tapasztalatát pedig nem kell magyarázni. Euskaltel mez elő, el is kaptam sikeresen egy közös fotóra Markelt, az aznapi első számú célpontomat. Egy rendkívül szimpatikus, szerény ember, pontosan olyan volt élőben is, mint amilyennek gondoltam. Innentől bármi is történik, biztosan boldogan megyek haza.
Irány vissza a buszhoz roham tempóban, mert közben elindultak a versenyzők a ceremóniára. Egyetlen bringa volt csak a helyén, épp Jon Aberasturi volt a gazdája, így az utolsó pillanatban őt is el tudtam kapni egy közös fotóra. Az ötödik aláírás is felkerült az Euskaltel mezre Landa és az Izagirre tesók, illetve Irizar után. Így már lassan mehet majd ki a falra is. Jon az Euskaltelben csak pályakezdő, fiatal versenyzőként töltött el egy évet, majd a csapat megszűnése után egészen Japánig sodorta az élet, ahol több szezont töltött el sok győzelemmel kísérve a különböző ázsiai versenyeken. Az Euskadi-Murias hozta vissza az európai mezőnybe, megnyerte a getxoi egynapost, majd a Caja-Rural színeiben a Hongrie-n is győzni tudott néhány éve Esztergomban, ami számomra egy igen emlékezetes győzelem volt. Örültem nagyon Jonnak.
Miután mindkét baszkkal sikerült összefutnom, elindultunk a martonvásári kastély kertje felé, ahol éppen a ceremónia zajlott. Az út mellett végig a csapatok buszai és kísérő autói parkoltak. A Lotto busza mellett éppen Caleb Ewan bringáján végezte a szerelő a utolsó simításokat.
Majd feltűntek a ceremóniáról a buszuk felé tartó Trekes srácok, köztük Jonnal.
Utánuk Fabio Jakobsen és a Quick-Step csapat versenyzői tűntek fel, útban éppen a buszuk felé.
A színpadot nem volt nehéz megtalálni a kastély kertjében, csak a hangokat kellett követni, épp az Eolo-Kometás srácokat mutatták be a szép számú közönségnek, amikor odaértünk. A kastély előtt volt a színpad, nagyon szép helyszínt találtak ki a ceremónia számára.
A színpad előtt megtaláltuk Zsuzsi szüleit és hugát, akik ezer éve nem látott barátként üdvözöltek minket. Nagyon jól esett a rettentő kedves fogadtatásuk, utoljára Zsuzsi esküvőjén találkoztunk velük. Szóba is került rögtön Lovassy Krisztián összefestett hátizsákja, amin mindig nagyon jókat nevetek ha eszembe jut.
Az Eolo után a Caja-Rural csapat versenyzői érkeztek a színpadra, soraikban a két ex-Muriasos srác, Eduard Prades és Fernando Barcelo.
Visszasétáltam a színpadhoz vezető úthoz, ahonnan ugyan a színpad nem látszott, de a buszok felé visszainduó versenyzőket le lehetett szólítani, a későbbiekben maradtunk itt és próbáltunk meg vadászgatni. Nem mindenki állt meg, de Eduard Prades szerencsére igen. Ő ugyan csak egy évet töltött el a csapatban, de a Murias talán legjobb versenyzője volt, a Tour of Turkey és a Tour of Norway összetettjét is meg tudta nyerni abban az évben, ami egy prokontinentális csapat versenyzőjétől igen nagy teljesítmény, nem véletlen szerződtette utána a Movistar. Eduard eléggé meglepődött, ki lehet az a félnótás, aki hello Eduard kiáltással fogadja.
Aztán az Israel és Jakob Fuglsang jöttek, Zsófinak mondtam ő a Madárdal Jakab, aki a tavalyi koppenhágai utunkon szupersztár volt a dánok szemében. El kellene kapni, de nem voltam elég határozott így nem állt meg. Aztán érkezett a magyar válogatott, akiket hatalmas ováció fogadott. Filutás Viktor a vagy elüt, vagy megáll opciók között választhatott, így inkább megállt, itt azért valljuk meg, határozottan pofátlan voltam a Jakabbal való felsülésem után.
Ezután szóba elegyedtem az egyik mellettem álló rendezővel, akiről kiderült, a fia korábban indult többször a Hongrie-n. Kérdeztem, kinek az apukája. Móricz Danié volt a válasz. Mondom neki, jó sprinter volt a Pannonban Dani, az Exatlonos trash reality szerepléséről viszont csak hallottam. Azt hiszem, a Pannon megemlítésével szereztem nála egy jó pontot, ugyanis ezután helyettem szólongatta le az érkező magyar srácokat, amit innen is köszönök szépen!
Érkezett az Epronex és Rózsa Balázs. Gratuláltam neki a korábban viselt fehér trikójához, amit nagyon megérdemelt, remélem ez a trikó ad majd egy jó nagy lökést a számára a későbbiekben!
Majd a csapat talán legjobb versenyzője, Karl Ádám jött. Ádám nagyon sokat szenvedett a pécsi szakaszon, hogy célba érjen, és a mai napon is hasonló kínok vártak rá, hogy beférjen a limitidő alá és sprintelhessen utolsó nap Budapesten. Miatta sajnáltam különösen, hogy végül neutralizálták a záró napot.
A magyar válogatott és az Epronex után következett az Ineos, akiket a legtöbben vártak. Narvaezt többen megrohamozták Bernal Bernal kiáltások közepette, utána az igazi Egan Bernal szó nélkül távozott. A surranópályán viszont kiszúrtam Vivianit, aki széles mosollyal érkezett, tipikus olasz, aki állandóan vigyorog és mindenkihez van egy kedves szava. Egy rendkívül szimpatikus arc, legalább annyira örültem, amikor kiderült hogy indul a Hongrien, mint Bernal szereplésének, bár a kolumbiai sztár jelenléte volt az igazán nagy durranás a verseny számára.
Utolsónak a Novo Nordisk csapatot szólították a színpadra, soraikban Kusztor Péterrel, a magyar Valverdével. Móricz apuka közbenjárására Kusztival is összejött egy közös fotó, aminek rettentően örültem. Kuszti legenda!
Közben hívott Zsuzsi, ők a tó mellett vannak, ott keressük őket. Átmentünk így az út másik oldalára, ahol feltűntek a magyar Giron okkal világhírnevet szerzett martonvásári huszárok. Több nemzetközi oldalon is külön méltatták őket, messzire vitték Martonvásár és Magyarország hírét is. Nagyon menő volt a tavalyi szereplésük, idén pedig a Hongrie-n tűntek fel. Erős a gyanúm, hogy nagy részük volt abban, innen rajtolhatott el végül a Hongrie pilisi királyszakasza.
A ceremónia után elkezdtek felsorakozni a versenyzők a hivatalos rajtra. Tudi gólya, a verseny kabalafigurája és Stephen Roche, a verseny fővédnöke készültek és várták a kastély mellett szépen lassan összegyűlő versenyzőket.
A versenyzők a martoni huszárok sorfala mellett érkeztek meg egyenként a rajthoz.
Viviani nagy éljenzést kapott tőlem.
Majd sorban érkeztek a többiek. Itt éppen az előző napi két szökevény, Cameron Scott és hegyi trikót megszerző Filippo Ridolfo
Alessandro Fancellu az Eolo csapatból.
A pécsi szakaszon az időlimittel nagyot küzdő Jakub Mareczko
Özgür Batuhan a Sofer-Saviniből
Oscar Onley, aki végül a hatodik helyen végzett az összetettben
Kuszti és az izraeli bajnok Itamar Einhorm
Yannis Voisard, aki nagy meglepetésre végül megnyerte a királyszakaszt
Daniel Babor a Caja-Ruralból
Pavel Kelemen, a szép nevű cseh harcos Dina Marci csapatából
Rui Oliveira és Dries de Bondt
Az "álbernal", Jhonatan Narvaez
Akit nagyon vártam, Caleb Ewan
José Álvaro Hodeg
Aztán beállt közvetlen elém személyesen Jon Aberasturi :)
Utolsónak a verseny legnagyobb sztárja, Egan Bernal érkezett meg
Kezdődhetett a hivatalos rajt, a martonvásári huszárok vezetésével egy nagyobb kört tettek meg a versenyzők a kastély kertjében, miután kifordultak az útra.
Majd mint egy nagy színes massza, elsuhantak mellettünk a versenyzők, hogy utoljára megnézhessük őket magunknak.
A szakasz után megebédeltünk, majd Zsuzsi szülei meghívtak bennünket egy kávéra, a meghívásra pedig nagy örömmel mondtunk igent. A kávézás után előkerült Misi bácsi birs pálinkája, ami nagyon finom volt, de a végére lettek belőle bajok :). Megnéztük a szakaszt, közben órákig beszélgettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Mehettünk volna ezen a napon a Dobogókőre is, de azt gondolom, sokkal jobb ötlet volt a rajtot megnézni, igazán szuper nap volt ez is!